2010. március 30., kedd

Arcüreggyulladás

Rekordidő,amióta nem jelentkeztünk. Sajnos semmi jó nem történt a mandulaműtét óta. Amióta kijöttünk a kórházból folyamatosan náthás a Laura, 2 hetente kötőhártya gyulladása van. Szegénykémnek majdnem 3 hónapig szívtuk minden nap az orrát orrszívóval.Mert hiába tanulta meg kifújni, annyira sűrű volt a váladék, hogy a végén már az orrszívó sem szívta le neki. Múlt héten aztán csütörtökön elvittem arcüreg röntgenre, ahol leírták,hogy a bal arcüreg egészében fedett, vagyis gennyes. Szerdán éjjel arra ébredtünk, hogy a Laura hányik. Mondanom sem kell nem egyszer sikerült telehányni az ágyat. Éjjel fél 3-kor be kellett indítanom a mosógépet. Reggel indulás kocsival Szombathelyre a kórházba röntgenre. Persze a kocsiban is sikerült 3x hányni. Pechemre az összes harisnyája ki volt mosva, kivétel ami rajta volt, zoknit elfelejtettem idegességemben és fáradtságomban elpakolni, úgyhogy mikor beértem vele a kórházba, felmentünk az osztályra ahol dolgozom, és le kellett vennem róla a harisnyát, és mezítláb volt a cipőben. Röntgen után mehettem a piacra harisnyát venni. Sikeresen el is késtem, de szerencsére nem szóltak a munkahelyemen. Egész délelőtt hányt, és a végén megkértük a gyerekorvost, hogy menjen el anyukámhoz, és nézze meg a Laurát. Szerencsére nem volt semmi baj, nem volt kiszáradva, de írt fel Daedalonetta kupot. Utána elvittem a fülészetre. Szegénykémet nagyon sajnáltam, de muszály volt. Először vattát tett az orrába, amit előtte valamilyen folyadékba mártott, ami összehúzza a nyálkahártyát, és könnyebben le tudja szívni az orrát. Sok váladék nem jött belőle. Utána kézzel megtapintotta az orrmandula helyét a száján keresztül(majdnem elsírtam magam úgy sajnáltam szegényt olyan fájdalmasan sírt). Szerencsére ott sem volt semmi gond. Aztán írt fel megint antibiotikumot.(előtte 1 héttel hagytuk abba egy másik antibiotikumot, plusz antibiotikumos orrcseppet), meg Neomycines orrcseppet, és úgy beszéltük meg hogy 2 naponta viszem orrszívásra.Szerencsére hazafele nem hányt(használt a kúp).Otthon aztán úgy nekiállt tüsszögni, hogy csak úgy jött az a sok gennyes sűrű váladék. Másnap már jobban volt, csütörtök éjjel én hánytam a változatosság kedvéért(gondolom valamilyen vírusfertőzés volt), reggel levittem a mamáékhoz, és mentem haza,mert nagyon rosszul voltam. Délután így kellett vezetnem, hát nem volt felemelő érzés. Megint jött az orrába az a szörnyű vatta, ennek a végén azért még gennyes volt, de semmit nem tudott az orvos leszívni. Most pár napja nem náthás a Laura, közben a gyerekorvosunk írt fel Broncho Waxom port immun erősítőnek, remélem használ, mert ami pénzt elköltöttünk a gyógyszertárban az utolsó pár hétben(kb. 15 ezer forint) az már durva.
Nagyon boldog nyuszit kívánunk minden kis barátunknak, és igyekszünk beleolvasni a blogokba, de én már 6 órában dolgozom, reggel 5-kor kelek, elviszem a Laurát a bölcsibe, utána rohanok a buszra, be a kórházba, ott napi 30 beteg van a rendelésen, infúziókat kötök be, vénás injekciókat adok be,valamelyik nap összeszámoltuk a kolleganőmmel, 2 hét alatt majdnem 100 infúziót kötöttünk be, és ráadásul 2 hetente vasárnap reggel 6-tól este 6-ig dolgozom az osztályon. Utána rohanok a buszra, irány a bölcsi, aztán hazajövünk, és így tovább, de azt hiszem senkinek nem kell bemutatnom. De ha minden jól megy csütörtökön megyek ki Ausztriába egy idősek otthonába, ahova leadtam az önéletrajzomat, mint diplomás ápoló. Csak egy kis tény:kint az ápolók 1700 eurót keresnek(450 ezer forint) szemben az itthoni 80 ezer forinttal. Ha nem sikerül sz sem baj, keresek tovább. Kicsit macerás lenne a bejárás, mert ez ahova leadtam az önéletrajzomat az 150 kilométerre van tőlünk, de minden megoldható.
Sok puszi mindenkinek!!!

10 megjegyzés:

  1. Sziasztok!
    Nagyon sajnálom, hogy ennyi mindenen kellet keresztülmennetek, remélem ez már a vége! Márk "csak" 2 hétig volt elég beteg, hányás, hasmenés...stb, de minket már az is megviselt.
    Mihamarabbi teljes gyógyulást kívánok nektek!
    Megdöbbentő a fizetésben lévő különbség, ennyiért szerintem is megéri ennyit utazni.
    Puszi nektek!
    Beus és Márk

    VálaszTörlés
  2. Mennyi szenvedés,küldünk sok puszit erősítőnek!!!

    VálaszTörlés
  3. Ez mar azert nagyon durva volt! Csodalom, hogy nem akadtal ki Zsuzsa. Es a dokik ennyire sem veszik komolyan, hogy mar 3 honapja beteg a gyerek? Vagy csak en akadok ki az ilyenen? Na mindegy am, az a lenyeg, hogy Laura jobban van es gyogyulgat. Sok erot es nagyon gyors jobbulast nektek!
    Debi
    U.I.: Juni kozepen KOszegen leszunk!

    VálaszTörlés
  4. Tenyleg nagyon meggyambaszhatak a kicsi Laurat,szwegenykenek biztosan nem volt kellemes erzes.Na de ez van,remelem tolletek is eltunik vegre a betegseg.Remelem anya sikerul neked az allas.puszika

    VálaszTörlés
  5. Szegénykéim! Jobbulást Nektek! Ezt a sok rosszat még olvasni is borzasztó volt nemám átélni.
    Szép tavaszi napokat és kellemes húsvétot!

    VálaszTörlés
  6. Jobbulást nektek! Mi is ezt az immun erősítőt szedtük. Nekünk nagyon bevált!!! Szorítok, hogy nektek is hasson!!

    Sok puszi!

    Kellemes húsvétozást!!

    VálaszTörlés
  7. Ez nem semmi, pedig reméltük, hogy a megfázásnak, takonynak már se híre, se hamva. Ennél sokkal jobb napokat kívánunk. Remélem össze jön a meló, bár tényleg nincs közel!
    puszi

    VálaszTörlés
  8. Szia! Újabb blogdíj tőlünk Nektek! Kukk!

    VálaszTörlés
  9. Zarta teszem a blogomat irjatok egy email cimet ha meghivot kertek

    VálaszTörlés
  10. Sziasztok!

    Merre vagytok?

    Küldj egy e-mail címet, ahova küldhetek meghívót, ha továbbra is olvasni szeretnétek, mivel bezárom blogomat, mert olyanok is olvassák, akiket én nem szeretnék. takacsovahajnalka@gmail.com -ra.

    Sziasztok!

    VálaszTörlés